Riedel, Franz, Xaver Samuel: Der wienerische Setretär auf alltägliche Fälle für das gemeine Leben. Zum Gebrauch für jeden der im Briefschreiben und im schriftlich rechtlichen Aufsätzen, wie auch in Stempel-Sachen Unterricht oder Auskunft verlangt.
Wien: Jos. Gerold, 1810.
Sok esetben számíthatott biztos sikerre egy XIX. sz.-i könyvkiadó, különösen, ha rendelkezett némi üzleti érzékkel, jó szimattal és alkalmanként kockáztatni is mert. A most ismertetett könyvnél azonban majdnem biztosra mehettek, ugyanis a szaklexikon a soknemzetiségű Bécsben jelent meg, ahol a birodalom hivatalos nyelvén kínált egy napi gyakorlatra szabott, privát és a hivatali levelezést egyaránt felölelő sillabuszt, amelyben az állampolgár hasznos mintákat, nélkülözhetetlen ismereteket és praktikus tanácsokat talált azokra az esetekre, amelyekben a törvényhozó nem ragaszkodott ügyvéd vagy más hozzáértő személy igénybevételéhez. A levélíráson túl a lexikon azonban a hétköznapi hivatalos ügyintézés írásos alapjaiba, a tényleges gyakorlatba is betekintést kínált, ennek elsajátításához pedig rendkívül tágan értelmezett eszköztárat vonultat fel.
Meg lehet belőle tudni, hogy:
- milyen német és latin rövidítések voltak divatban,
- hogyan fogalmaztak akkoriban például egy írásos végrendeletet,
- melyek voltak a legfontosabb használt jogi, kereskedelmi, szak- és idegen nyelvi kifejezések,
- hogyan nézett ki egy korabeli ajándékozó levél, rendőri körözés, szerződés, elbocsátó vagy szabadságos levél, útlevél, pályázat, kérvény (utóbbi aszerint, hogy uralkodójához, kormányához, a magisztrátushoz vagy egy miniszterhez szánta-e a levélíró),
- mi tartozott bele egy kötelezvény, ajándékozó-, adós- vagy köszönőlevél fogalmába – és folytathatnánk még hosszasan tovább…
Ezek alapján nem meglepő, hogy a „szerző” teljes magabiztossággal úgy fogalmazott, hogy művének használója minden egyéb, e műfajban korábban megjelentetett művet nyugodtan félretehet, hiszen e kiadvány n-edik, javított és bővített példányát veheti most kezébe. Az már csak, úgymond, „ráadás”, hogy a mű a jeles német lexikográfus, germanista és könyvtáros Johann Christoph Adelung ortográfiai nézetei alapján, az akkori fogalmak szerinti legkorszerűbb szellemben íródott.
Mielőtt bárki nekünk szegezné a kérdést, hogy mi szükség lehet arra, hogy az ember egy ilyen könyvről letörölje a port, mi több, haszonnal forgassa, azt gondolom, meg kell nyugtassam a berzenkedőket: semmi esetre sem az, hogy letéve lázasan német nyelvű levelek írásába fogjanak! E tekintetben valóban régen eljárt Franz Xav[er] Samuel Riedel műve felett az idő. De Riedel sillabusza fontos műnek bizonyult, igazi nemzetközi sikerkönyvként több mint 19 kiadást megérve határokon átívelően, nemzedékekre meghatározhatta XIX. sz. első felében zajló német nyelvű írásbeli kommunikáció stílusát, formai és tartalmi jegyeit, képi világát és eszköztárát – s nagy valószínűséggel ezt is tette Bécsben, Prágában, Pozsonyban vagy akár Pesten. (Elég a szerző nevét beütni bármely antikváriumi keresőbe és láthatjuk, hogy még ma is előszeretettel kínálgatják osztrák, cseh és német könyvesboltok a példányait.)
De ki is volt Riedel? Peter Wiesinger 1995-ben megjelent tanulmánya (Verhältnis und der Weg zur allgemeinen deutschen Schriftsprache in Österreich im 18. und frühen 19. Jahrhundert. In: Gardt, Andreas: Sprachgeschichte des Neuhochdeutschen. Tübingen: Niemeyer 1995.) szerint tévesen azonosították a szerzőt a bécsi Theresianische Ritterakademie jezsuita tanárával. A „csekély” 47 éven át megjelentetett sikerkönyv mögött nagy valószínűséggel inkább a határozott, gyors és erős kiadói szándékot, valamint több anonimitásba burkolózó szerzőt, szerzőtársakat kell keresnünk. Az Egyetemi Könyvtár tulajdonában lévő 10. kiadás előszava meglehetős nyíltsággal utal is az efféle gyakorlatra.
Bárki is legyen a szerző, a könyv még mai mértékkel mérve is rendkívüli, részletekre érzékenyen reagáló és modern szemléletről tanúskodik. Rövid és gyakorlatias német helyesírási, stilisztikai bevezetővel indít, de alapvető emberismeretet is fontosnak tart a mondandójába beleszőni, miközben a levélírás hogyanjáról és mikéntjéről beszél: arányról, választékosságról és szépségről(!), ami mellett levélírói bölcsességről, figyelmességről, óvatosságról és pontosságról is értekezik.
Igen hasznosan volt forgatható a tekintetben is, hogy milyen megszólítás dukál császárnak, királynak, választófejedelemnek, hercegnek, őrgrófnak, grófnak, bárónak, nemes úrnak, püspöknek… Ráadásul aszerint, hogy megszólításként, szövegbeli hivatkozásként vagy aláírásként volt-e a megszólításra szükség.
A mű érdemi része azonban maga a példatár, amely nemre, rangra, korra, foglalkozásra, hivatalra, rokoni viszonyra, társasági pozícióra is érzékenyen hihetetlen mennyiségű levéltípust vonultat fel, melyeket olvasva a mai szemlélő alapvető korabeli élethelyzeteket is tetten érhet.
Higgyünk a müncheni Allgemeine Zeitung 1831-es évfolyamának 35–36. számában megjelent hirdetésnek, és vessünk bele egy pillantást! Megéri. Történészeknek és germanistáknak különösen, de a művelődéstörténeti érdeklődésű olvasók is izgalmas olvasmányt vehetnek kézbe.
Lapozzon bele! (Jelzete: 159421)
Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
