A fent említett RARHUNG 4100 (az alapkatalógus egykori Gb 2r 319-es jelzete) egy albumot rejt, a könyvtár történetének Szilágyi-korszakát lezáró történelmi pillanat képeivel. Azon ritka pillanatok egyikét, amely, bár köznapi eseményt rögzített, egy könyvtár falai között zajlott le. A tény rövid magyarázata, hogy – mint az Arany János esetében is történt az akadémián – az Egyetemi Könyvtár vált halottasházzá, itt ravatalozták fel Szilágyi Sándort, aki a könyvtárban lakott és dolgozott huszonegy évig mint könyvtárigazgató. Szerteágazó tevékenysége messze túlnyúlt a könyvtár falain, megnövelve az intézet „renoméját”, szélesebbre tárva a kaput a könyvtárba járó közönség előtt. Halála tehát fővárosi és országos jelentőségű esemény volt.
Közismert, megbecsült, népszerű alakja volt nemzedékének, 19. századi magyar értelmiségihez illő, kalandosnak mondható pályafutással a háta mögött, amely bővelkedett páratlan pillanatokban. Hogy mi mindenre gondoljon az olvasó, az messzire vezetne. Ide kellene idézni e pályakép tengernyi apró eseményét. Itt és most be kell érnünk az őt méltatók által felidézett emlékek beszédes epizódjaival. 1899. 01. 15-én a Magyar Újság 15. száma fontosnak tartotta, hogy a halálhír kapcsán A magyar írók és a czenzúra. Szilágyi Sándor halála alkalmából alcímmel írást jelentessen meg legendás idők, legendás szereplőinek nevével (Kemény Zsigmond, Prottmann báró, a nagyhatalmú rendőrkapitány, egyben a cenzúra mindenható ura). Az írás a Magyarország és a Nagyvilág, 1876. 06. 17., 38. számának Szilágyi által jegyzett tárcáját idézi, amelyből pompás történet olvasható ki. (Kérem, olvassák el eredetiben, megéri.) Belőle kiderül, hogy a vakarcs ekkoriban „péksütemény” neve, amelyet báró Kemény Zsigmond felette kedvelt és megkapván belőle Pesten a Pesti Napló szerkesztőségébe címzett csomagban pár darabot, „ein kleines Brod, ohne Werth” felirattal azonnal beidéztetett Prottmanhoz, hogy vajon miben és hogyan is állnak a dolgok vele. A Budapesti Szemle,1899. 97. köt., 266. szám B. A. szignóval Szilágyi Sándor halálakor címmel költeményt jelentett meg, amelynek felütése (első versszaka) szintén sokat mond:
„Ki mit vesztett haláloddal
Ki tudná azt elmondani!
Rokon, barát, magyar haza,
Régi idők s a mostani …”
A Budapesti Napló, 1899. 01. 16. 16. számában megjelent írás Virányiné Bodor Kornélia tollából meglepő közvetlenséggel „Sándor bácsi”-ra emlékezve idézi fel női rajongó emlékeként azt az apróságot, hogy a könyvtárt rendszeresen azonos időben elhagyó, omnibusszal közlekedő idős tudóst még a busz is megvárta, ha nem volt időben a Harmincad utca sarkán.
Szilágyi közismertségének kezdete állami hivatalba emelkedésével esett egybe, mely Eötvös minisztersége idejében történt.1867-ben Eötvös nevezte ki közoktatási miniszteri titkárnak. Később e minőségében esett rá a választás, melynek következtében 1878. 10. 12-én könyvtárigazgatóvá nevezték ki egyetemi tanári ranggal és fizetéssel. Szilágyi joggal érezte, hogy révbe ért, illetve, ahogy ő maga megfogalmazta:
„Ezernyolcszáz hetven és nyolcadik évben jutottam véletlen egy szerencsés révbe,
Minden tudománynak üdvös-leldéjébe, Mind a kilenc múzsa huris háremébe…”
(Kis Domokos Sámuel: Sándornapi mulatságok. Valóság, 2008. 12. 01.)
Szilágyi halála nem volt váratlan esemény, hosszas betegeskedés előzte meg, évtizedeken át, nem ritkán évente többször előforduló gyógyüdüléssel, kúrával. Ahogy betegsége, úgy haldoklása is Pest-szerte tudott dolog volt, melynek eseményei a nyilvánosság előtt zajlottak, hogyléte közbeszéd tárgyát képezte. Közszereplő volt, már csak a fent említett huszonegy évnél fogva is, mely során egy olyan intézményt vezetett, „ahova az egész íróvilág járatos volt”. (Budapesti Hírlap Szilágyi Katinka halálakor 1906-ban.)
Nem mellékesen a könyvtárban gyűltek össze a Magyar Történelmi Társulat tagjai is rendszeresen, ez az épület adott helyet a Századok szerkesztőségének, itt intézték a Történelmi Tár és a Magyar Történelmi Életrajz teljes adminisztrációját. Ebben az épületben rendezték a társulati rendezvényeket, adták át a Szilágyi tiszteletére vert, Scharf Antal által készített aranyérmet is.
Több jeles könyvtárszakmai eseménynek is ez a könyvtár adott helyet, itt volt 1895. 12. 05-én a Könyvtárnoki Értekezlet, melynek a közösségi, iskolai, vándorkönyvtárak, a könyvtári felügyelet, a könyvtárosok helyzete, a könyvtárosi tanfolyam voltak súlyponti kérdései.
Szilágyi január 12-én, éjjel 11 óra 20 perckor bekövetkező haláláról ekkorra már mindenki tudott. A sajtó, köztük az a jó pár, jól értesült vezető orgánum, külön tudósításokban közölte az aktuális részleteket.
A várható eseményre tekintettel ideje korán előkészületek tétettek. A halottat fekete díszmagyarban (atillában) dolgozószobájában, azaz a második emeleti magánlakásban ravatalozták fel, míg a végleges ravatal „díszlete” az előcsarnokban készen nem lett. A végleges ravatalról készült az albumban megőrzött fényképfelvétel, amely lényegében két, majdnem azonos szögből felvett képen mutatja, hogyan is kell elképzelnünk a részvétnyilvánítók elé táruló látványt. Az aula falát, az oszlopokat és mennyezetét ezen a napon fekete posztóval borították be, az előcsarnok padlóját fekete márványlap fedte. A főlépcső előtt és a koporsó mellett délszaki növények, karcsú gyertyatartók láthatók. A koporsót a sajtó szerint fekete díszuniformisos temetkezési alkalmazottak vigyázták, alkalmanként, ha ezt a látogatók méltósága megkívánta, kivont karddal. A felvételen Károlyi Árpád, Fejérpataky László és az akadémia koszorúi láthatók. A teret mindössze a háttérben világító háromágú, gömbölyű, fehér búrájú falikarok és ötágú csillárok világították meg.
A temetés napjára pontos koreográfia készült, amelynek egyes pontjairól kevés kivétellel azonos szövegű sajtóbeszámolók tudósítottak. Ezekből tudjuk, hogy a búcsúzók között mindenki ott volt, aki számított a korabeli irodalmi, tudományos és közéletben, továbbá politikában. A szűkebben vett Pettkó–Szűcs–Mayer családon, a legfontosabb intézményeken, az akadémián, a Vallás- és Közoktatási Minisztériumon, az egyetemen, a különféle társaságokon, egyleteken kívül (Magyar Nemzeti Múzeum, Heraldikai és Geneológiai Társaság stb.), magán és hivatalos személyek is részt vettek határon innen és túl.
Búcsúztatását egyháza nevében a jó barát, Szász Károly református püspök végezte, református egyházi szertartás szerint. Az akadémia nevében Pauler Tivadar méltatta, a könyvtár tisztikara nevében dr. Dedek Crescens Lajos búcsúzott, babérkoszorút helyezve el.
Míg a prominens részvétnyilvánítókat a Reáltanoda utcai oldalbejáraton bocsátották az előcsarnokba, a nagyközönség számára a lezárt főbejáratot, a Ferenciek tere előtti részt nyitották meg. A reáltanodai kapun gördült ki a hatfogatú díszhintó, amely a koporsót vitte a gyászoló tömeg kíséretében a Kossuth Lajos utcára és haladt egészen a Kerepesi temetőig.
Szilágyi díszsírhelyet kapott a Deák-mauzóleum közelében, Kozma Sándor királyi főügyész sírjának tőszomszédságában. Most az idelátogató egy Fadrusz János által készített reliefben gyönyörködhet, amely csak 1901 óta díszíti a sírhelyet.
Szerző: Kazimír Edit