Könyvtárunk 2024. december 23. és 2025. január 1. között zárva tart, 2024. január 2-ától ismét várja olvasóit.

Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Amit az Egyetemi Könyvtárról tudni érdemes. Az aula hajdani domborműveiről.

Az „köz” emlékezete ebben az esetben is meglehetősen rövidnek bizonyult, pedig Vértesy Miklós, az Egyetemi Könyvtár tudós könyvtárosa, több minden egyéb mellett az Egyetemi Könyvtár történetének kiváló ismerője, a legfontosabbakat feljegyezte. (Az Egyetemi Könyvtár előcsarnokának restaurálása, in: Könyvbarát / 9. évf. 7. sz., 317-318. p.) Ám a két Sidló Ferenc-féle bronz domborműről, melynek az Egyetemi Könyvtár előcsarnoka, mint utóbb kiderült, 1959-ig otthon adott, semmit nem tudtunk. Aztán előkerült két fényképfelvétel, amelyekről kiderült, hogy 1959-ben készültek, az előcsarnok háború utáni helyreállításának kezdetén, és egyértelműen azt mutatták, hogy az aula falán/falain, az előcsarnok főlépcső felé eső részének oszlopai között dombormű volt látható. Vértesy írásából azt is tudtuk, hogy ősmagyar témájú alkotásokról volt szó. De a továbbiakról nem volt szó.

Nos, nem túlzás ebben az ügyben magára Klebelsbergre hivatkoznunk, hiszen ő volt az, aki 1927-ben kívánatos programként hirdette meg, hogy a kulturális kormányzat által építendő jelentősebb hazai és külföldi középületeket hazai képzőművészek alkotásai díszítsék. A Képviselői Napló erről így számolt be: „Én azt óhajtom, hogyha nagyobb épületet létesítünk, azt művészileg is díszítsük. (Helyeslés.) így az Országos Levéltárat Dudics magyar történelmi freskóciklussal díszíti, Sidló, az ifjabb Stróbl és Szentgyörgyi szobrászok pedig három lovascsoportozatot készítenek a kisplasztika számára.” (1927. 05. 12., IV. kötet)

Sidló-domborművek készültek országszerte, Kalocsán, Pécsett, Somogy vármegyében és Budapesten, többek között az Országos Levéltár számára, ám annak nem volt semmi nyoma, hogy Sidló az EK számára is dolgozott volna, márpedig ősmagyar tematikába illő alkotása az elkészült műveinek címeit tekintve (Honfoglalók, Szittyák, Ősmagyar harcosok/lovasok, Csodaszarvas) több is akadt. Pusztán ennek alapján nem lehetett a sötét felvételeken látható, nehezen felismerhető alkotások azonosítására vállalkozni.

Sidló a két világháború közötti időszak meghatározó művésze volt, akit szinte megállás nélkül foglalkoztattak.  Hadi kiállítások résztvevője, az irredenta szoborcsoport alkotóinak egyike (Kisfaludy-Stróbl, Pásztor és Szentgyörgyi társaságában), kormányfőtanácsos (1925), Mussolini szobrának megmintázója (Római Magyar Intézet), a Corvin-lánc kitüntetettje (1930), számtalan dombormű  és szobor alkotója, dolgozik miniszternek, államtitkárnak, kaszinónak, vármegyének, és személyes jó barátként a Horthy-családnak, nem akárki. Már 1926-ban így fogalmazza meg művészi elképzeléseit a külföldi magyar nagykövetségek épületeinek díszítése tárgyában:

A rohamsisakos háborús borzalmak helyett a művész a magyar történelem dús tárházából válassza meg alakjait, a fényes magyar múltból kell merítenünk, vissza kell térnünk az ősmagyar mondavilágba. A témát ne a sebesülés vagy halál adja, hanem a misztikus magyar mondavilág alakjai örökíttessenek meg s a héroszok világa lelkesítse az új nemzedéket. […] Igen fontos szobrászati feladat volna továbbá Budapest városképének művészi díszítése. Nem politikai vonatkozású szobrokra gondolok itt, hanem tényleges díszítőkompozíciókra, kutakra, amelyek számára tizennyolcesztendős hallgatás után bőségesen mutatkozik hely és alkalom a fővárosban.  Egy város értékét művészi díszítése szabja meg.”

 A város művészi díszítése vágyának tárgyában nem változott a közvélemény. Ebbe a vonulatba illeszkedhetett a keresett két mű is.

Egy darabig eltartott, míg rá nem akadtunk Bakács István cikkében arra a nyomra, (Levéltári Közlemények 1972 (43.) számában a MNM Levéltárának története az Országos Levéltár keretében 1934-1945, 34-84. p.) amely az Országos Levéltár Y 1–1939–1834. jelzetű iratanyagának gazdájához, Reisz T. Csaba, főlevéltároshoz vezetett.

Azt ezt követő részletek már Reisz T. Csaba c. főigazgató úr szíves közléséből valók. A dombormű a 30-as években készült az Országos Levéltár számára, több kiállítást, többek között a párizsi világkiállítást (1937) is, megjárta, eredetileg azonban 1930 után az Országos Levéltárszámára készült, de mivel az épület „belső díszítése már véglegesen befejeződött és a reliefeknek szánt falfelületek díszítése más festészeti megoldást nyert. Emiatt a reliefeket az OL az alagsorban tárolta, nem állította fel méltón. Azt a helyiséget, ahol addig tárolták, azokat raktárnak rendezték be, emiatt a reliefek raktározása is nehézségbe ütközött, ezért kérték az MNM Igazgatótanácsát, hogy a levéltár azokat az Egyetemi Könyvtárnak adhassa.”

Akinek eszébe jutott, hogy bármi más ötlet ellenére, az EK-ban talán méltóbb helyre lelhetnének a domborművek, a legendás egyetemi könyvtári könyvtáros, Domanovszky Ákos Sándor nevű bátyja volt, történész, egyetemi tanár, dékán, rektor, MTA tag, aki azzal érvelt, hogy állami pénzből készült műalkotásnak állami intézményben a helye. Így került 1941 elején az EK előcsarnokának falára a két egyenként ezer pengő értékű Sidló-relief, „A csodaszarvas üldözése” és a „Honfoglaló magyar vitézek”
Az Egyetemi Levéltár őriz egy Mátrai László és Gerevich László közötti levélváltást, amelyből kiderül, hogy a domborművek eltávolításukat követően a Fővárosi Képtárba kerültek és a Könyvtár cserébe egyéb műtárgyakat kért, hogy kapott-e, azt egyelőre nem tudjuk.

Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár