Larry (Bernáth Szilárd filmje, 2022)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat az Egyetemi Könyvtár és Levéltárba.

Bernáth Szilárd erőteljes bemutatkozó rendezése fiatalokat megszólító, társadalmilag érzékeny film Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs döbbenetesen hiteles alakításával.

A 21 éves Ádám magának való, juhpásztorként dolgozó borsodi fiú, aki szégyelli dadogását. Feszült, mégis meghitt hidegségben él egykor erőszakos, mára a vallásban menedéket lelt, megszelídült édesapjával. Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem ébred, hogy a rapzene segítségével – Larry művésznéven – dadogás nélkül kifejezheti magát, és szembe nézhet a tehetetlenségből fakadó frusztrációival. Dühtől fűtött szövegeire felfigyelnek a helyi fiatalok, majd a neten váratlan mértékű népszerűségre tesz szert. Egy országos tehetségkutató lehet számára a kitörési lehetőség, de amikor szemtől szemben áll az emberekkel, újra akadozik a beszéde. Nem tud élő koncertet adni, míg le nem küzdi belső korlátait, és míg nem sikerül ehhez előbb a kezébe venni saját élete irányítását.

 

Időpont: 2025. április 2.,18:00 óra

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár (1053 Budapest, Ferenciek tere 6., aulából nyíló közösségi tér, földszint)

 

Szereplők: Thuróczy Szabolcs, Vilmányi Benett, Szandtner Anna, Orbán Levente, Onofer László, Előd Álmos, Csiki Gellért, Borbély Alexandra, Bandor Éva.

A vetítés utáni beszélgetésben vendégeink: Bernáth Szilárd forgatókönyvíró, rendező, Gaszner Veronika producer-gyártásvezető, valamint Barna Róza Emília és Patakfalvi-Czirják Ágnes, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszékének oktatói.

Larry

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztráció az alábbi linken lehetséges: 

https://www.ajk.elte.hu/content/larry-bernath-szilard-filmje-2022.e.1847

 

A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

 

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet