A török- vagy balkáni kérdés, tágabb értelemben a keleti kérdés XIX. sz.-i irodalma hatalmas mennyiségű olvasnivalóval tudja ellátni az érdeklődőt – és miközben az illető szépen sorra veszi a nyilatkozó szerzőket, nem győzhet álmélkodni azon, hogy ki mindenkinek volt erről a kérdéskörről halaszthatatlannak tűnő, magvas mondandója.
Ebben a tarka seregletben a benedek rendi Vincze Paulin István OSB esztergomi altanodai r. tanár (azaz gimnáziumi tanár, pályafutása végén alperjel) Európai törökhon földrajza és történelme Kant szerint c. műve igazán eredeti olvasmány, különösen, ha figyelembe vesszük az I. kiadás megjelenésének előszavában állókat. Az előszó 1851. télhó 15-én kelt, Esztergomban. A mű megírására a szerző szerint azért került sor, mert;
1.) Törökország európai jelenléte ekkoriban [1852] nemzetközi figyelem tárgya.
2.) E megkülönböztetett figyelem oka: „a’belroskadás és a török nemzeti erő süllyedése”.
3.) Törökország fennmaradása csak idegen segítséggel lehetséges. (E fent említett gyengeség egyértelmű külső jele: Mehemed Ali, Egyiptom alkirályának lázadása.)
4.) Magyarország számára Törökország, ill. szomszédságuk meghatározó jelentőségű.
Ez okból Vincze István hasznosnak véli e birodalom történetének közrebocsátását, és közli, hogy művének megírásakor Kant nyomdokain kíván haladni.
A szerző akkurátusan sorba veszi az európai török birodalom határaira, területére, népességére, nyelvére, hegyeire, folyóira, terményeire, kormányára, vallására, lakóinak jellemére és az ország felosztására vonatkozó legfontosabb tudnivalókat.
Önálló kis fejezeteket szentel a Romániára, Bolgárországra, Bosnyákországra, Albániára, Macedóniára, Thessaliára, Gallipolira, Moldvaországra, Oláhországra (Havasalföld), Ráczországra vonatkozó egységes szempontok szerint felépített földrajzi ismeretanyagnak (5–22. p.)
Majd paragrafusokba sorolva tárgyalja az európai török birodalom addigi történelmének fontosabb eseményeit. (23–92. p.)
A leírás a magyar vonatkozásokra is részletesen kitér:
Zsigmond király nikápolyi vereségére és az ezt követő menekülésre, megemlíti az 1441–1442-es Hunyadi győzelmeket, az 1443-as Ulászlóval kötött kétéves fegyverszünetet, felidézi IV. Jenő pápa érvelését, miszerint a hitetlenekkel kötött alku semmisnek tekinthető, s bemutatja a „frigyszegést” követő végzetes következményekkel járó csatát stb. stb.; gondosan végigvezetve az olvasót a számára részben ismert, részben ismeretlen történelmi viszontagságokon.
A kötetke végén önálló fejezetet szentel az orosz-török háborúnak [!] (78–92. p.)
Az 1852-ben megjelent mű szerzője 1839-ig kíséri figyelemmel a török történelmet, 1848/49-et is maga mögött tudva egyetlen szót sem ejt a megírás idejének esetleges történelmi aktualitásairól, miközben utolsó mondatával – némileg kiesve a hűvös szemlélő szerepéből – meglepő jóslatra ragadtatja magát:
„És már úgy látszik, nem messze azon idő, hogy az idegen hatalmak által támaszolt ozmán trón, nem sokára romba dülend, ’s a’ keletiek mondája. miszerint a’ nyugoti nép egykor ura leend tartományainak, be fog minden bizonnyal teljesedni.”
Vajon mi indíthatta ezt a szorgos tanárembert e kötet megírására? Ez az írás ugyanis kilóg egyéb művei sorából, és iskolai oktatásra sem nagyon szánhatta. Mennyire jogos a Kantra való hivatkozás? Létezik olyan Kant mű, amelynek fejezetcíme azonos a Vincze István által választott címmel, de szövegszerű egyezésről nem beszélhetünk. És vajon kivel azonosítható a „nyugoti nép”, mely „egykor ura leend?” Nem kevésbé izgalmas kérdés, hogy mely keleti mondára történik hivatkozás?
Hanem a nyomda ördöge rossz tréfát űzött a szerzővel, példaképével, Kanttal és a feldolgozó könyvtárossal is. Kant neve ugyanis hibásan, Kaut-ként szerepel a nyomtatott címlapon, a hátsó fedlap pedig megismétli az elírást. Az akkori feldolgozó könyvtáros nem járva utána a dolognak ebben a formában vette fel a művet a katalógusba – s ezért ma is így szerepel az Egyetemi Könyvtár azóta digitalizált alapkatalógusában. De éppen ezért...
Lapozzon bele!
Jelzet: Ge 2125
Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár