Amit az Egyetemi Könyvtárról tudni érdemes. A szolgákról, könyvtári szolgától a kapuson át a fűtőig

Szolga-állomásaira a könyvtár, ahogy őri, tiszti, és díjnoki posztjaira is lényegében „pályáztatta” a jelentkezőket. Ennek során a pályázók fontosabb adatait táblázatban rögzítették. Szerencsés módon e listáink közül jó pár megőrződött és ma is rendelkezésre áll.

Az első listákat még Horvát Árpád készíttette, de ezeknek, sajnos, nem akadtunk nyomára. Egy 1876. 01. 26. /12. sz. levél utal arra, hogy Horvát Árpád e tárgyban a rectorhoz fordult. Állítólag 6 könyvtár-szolgai állomásra jelentkező adatait kellett ekkor felvenniük!

 Ilyen táblázatos összesítés készült az 1877/78-as tanévben is „Kimutatási táblázat a bpesti egyetemi könyvtárnál üresedésbe jött szolgai állomásért folyamodókról” címmel. Pontos dátum nem szerepel rajta, de Szinnyei naplója ezúttal is útba igazít. 1877. 11. 29.-i bejegyzés említi, hogy felveendő szolgákkal volt dolga, köztük a listán is szereplő Nagy Miklóst meg is nevezi. Szinnyei ekkor még az EK megbízott igazgatója, aki roppantul szerette volna, ha maradhatott volna ezen poszton. Ezért is (!) figyelt oda mindenre, még a legapróbbakra is, gyakran fűszerezve naplójában kommentárokkal a benti történéseket és azok szereplőit.  Ezek tanúsága szerint komoly aggodalmai voltak saját kinevezését illetően. Nem annyira alkalmassága miatt, mert önbizalomhiányban nem szenvedett (és e tekintetben ez az önbizalom még indokolt is volt!), mint inkább személyének elfogadhatóságát illetően. Nem volt megfelelő végzettsége és biztos lábakon álló nyelvtudása. (Idősebb fia József, a későbbi finnugor nyelvész, javítgatta ki német szövegeit, mert nem volt biztos a végződésekben. És ezért is győzögette Kudora hosszasan, hogy utazzon külföldre, tökéletesítse ott nyelvi ismereteit, így nagyobb eséllyel pályázhat a posztra! Hogy mi köze Szinnyei nyelvtudásának a szolgák felvételéhez? Hát, ha szemügyre vesszük azt, ami ezen a listán szerepel, választ kaphatunk rá.

 Ezen rögzítették ugyanis a

1. pályázó nevét,
2. születési helyének, idejének,
3. képesítésének,
4. nyelvismeretének,
5. akkori, ill. azt megelőző foglalkozásának adatait.

Valamint kiegészítő megjegyzéseket is fűztek hozzá. Két minősítést alkalmaztak, rendes és kisegítő szolgát megkülönböztetve. (Rendes szolga volt a fűtő és a kapus is.) Az adatfelvételt gondos mérlegelés követte, különösen, ha könyvtári szolgát kerestek. A könyvtári szolga alkalmasságán, tudásán, odaadó, lelkiismeretes munkavégzésén ugyanis sok múlott. Ismét érdemes Szinnyeire hivatkoznunk, aki egy későbbi, könyvtárban tartott, Szilágyi vezette „munkaértekezlet“ résztvevői között felsorolja az öreg Dobocsányit is. Utóbbi ekkor már ugyan régen nem (csak) könyvtárszolga, hanem nélkülözhetetlen mindenes, változatlan, igazi könyvtárszolgai erényekkel.:

„Egyetemi Könyvtár, 1878. Okt. 24. Csütörtök d. u. 1. óra.

Szilágyi Sándor igazgatónk installációja. Jelen voltak: Szász Károly, kultuszminiszteri osztálytanácsos, mint kiküldött biztos, Lenhossék egyetemi rector, Klinger és Sághi décánok. A könyvtár személyzete Szinnyei József, első őr, Márki József tdr. , másodőr (azóta nyugalomban), Litassy József (azóta nyugszik az úrban), dr. Máté Sándor első tiszt (most másodőr), Kudora Károly , harmadik tiszt ( most első tiszt) Pádly Lajos (most negyedik tiszt) és Egerváry Ödön díjnok. A torony (Jedikula!) - szobában ültünk a kerek asztal körül […]

A szolgák közül az öreg Dobocsányi volt bent, ki a könyvtár cerberusa volt, míg a könyvek számozva nem lettek, topografikus ismeretével és sok évi tapasztalat segítségével sokat meg tudott ő találni t. i. könyvet, a mit mi hiába kerestünk, de utóbb a fényes palotában már csak emlékeinek élt; dicsekedni szokott azzal is, hogy ama régi patriarchális időkben, midőn még a gondnokot porkolábnak hívták (a könyvtár aktái szerint) ő t. i. Dobocsányi szokta a nagyságos Toldy úr Pista fiát kiporolni, még a padot is mutogatta, azóta a pad forgácsaival kávét főzött, ö maga pedig elköltözött „Nagyságos Igazgató és fia után.”  (MTAK, MS 4174/62 =Könyvtári csendélet. (Naplójegyzetek 1878-1888)

De térjünk vissza táblázatos kimutatásunkhoz, a nyelvtudás kérdéséhez és az akkori „szolga-felhozatalhoz“. Az állomást elnyerő Soltész Sándorról, ahogy társairól Szinnyei utasítására lista készült. Ebben ez áll:

• Sepsi, 27 éves, (Sepsin született, „állítólag”, tehát nem mutatott be papírt!)
• 5 gymnasiális oszt.-t végzett
• beszélt magyarul, németül, tótul
• „jelenleg is alkalmazva” (azaz nem volt állástalan munkakereső, mint a többség!), komornyikként magán szolgálatban állt,
• nős,
• „katona kötelezettségi mentességét nem igazolta.“

Az állomás betöltőjét kötelező bentlakás, ingyenes fűtés, világítás illette meg. Az erre az állásra jelentkező 14 fő (!) közül

•  gimnáziumi osztályt/-okat végzett, 2 fő,
•  írni, olvasni tudott, 9 fő,
• semmilyen végzettséggel nem rendelkezett, 3 fő.

Nyelvismerettel „bírt, írt, olvasott, beszélt“ (A táblázatot felvevő megfogalmazása szerint):

• magyarul, németül, latinul, görögül, 1fő,
• magyarul, németül, tótul, olaszul, 2 fő,
• magyarul, németül, tótul, 2 fő,
• magyarul, németül, 3 fő,
• nem rendelkezett nyelvismerettel, 5 fő

„Végzettségére“ (foglalkozására) nézve akadt köztük:

• szatócs, iparos 1fő,
• csizmadiamester, előtte magánszolga, 1 fő,
• asztalossegéd, 1 fő,
• közkatona, honvéd, 2 fő,
• közhuszár, előtte kocsis, 1fő,
• közhuszár, előtte ig. min. segédszolga,1 fő,
• tébolydai ápoló, előtte férfi szabó, iparos, 1 fő,
• műegy.-i hallgató 1 fő,
• szolga a Pesther Lloyd-nál 1 fő,
• szolga a távírda hiv.-nál, később díszműkereskedésben, 2 fő,
• EK-ban kiseg. szolga, 1fő

A jelentkezők között szembeötlően reprezentált csoport a közkatonák, közhuszároké, ami 1848/49-et követően talán nem szorul különösebb magyarázatra. A könyvtár, amennyire tehette, igyekezett elöljárni volt honvédek álláshoz juttatásában. Igy menhelyről bejáró rokkant honvéd teljesített szolgálatot pl. a ruhatárban.( 1886 / 46. sz.: Kimutatás az EK-ban alkalmazott rokkantakról)

A dolog iránti intézményi érzékenységben szerepet játszhatott, hogy 1848/49-et Szilágyi nemzetőrként, Szinnyei, Egervári Potemkin Ödön pedig honvédtisztként élte meg.

A nyelvismeret kiemelt szerepet játszott, a jelöltekkel maga az igazgató beszélgett el. Hogy mi billentette e mérleg nyelvét mégis Soltész javára, aki csak „3 nyelvet bírt“ arra nem tudjuk a választ. Mellette szólhatott, hogy komornyikként elsajátított némi „finomabb modort“. De Szinnyei nem őt, hanem Nagy Miklóst pártfogolta.

Egy későbbi 1882. 01. 20.-i ugyancsak hivatali minősítő táblázatban további adatokra bukkanunk. Az Abaúj vármegyei Sepsiről származó férfi ekkor 32 éves, r. kath., nős, egy gyermekes családapa. Szolgálatát az EK-ban 1877. 12. 01.-én rendes szolgaként kezdte, 1882-ben 350 frt fizetésben és 84 frt lakbérilletményben részesült.  (A lakbérilletmény tényleges piaci értékéről annyit, hogy Horvát Árpád leveleiben többször kifakadt állítván, hogy ennyi pénért Pesten lakást lehetetlenség szerezni!):

A feltételezett jó modor elsajátítására, mint kiderült, gróf Keglevich Béla szolgálatában állva nyílt módja. Az írottak szerint kötelességének mindenben megfelelt. Szinnyei még 1878. 03. 20.:i naplóbejegyzésében is „szolgálatkész, ügyes, szorgalmas“  szolgaként említi.

Kezdeti jó benyomásai azonban 1882 folyamán alaposan megváltoztak. Május 06.-án egy állítólagos lopás (Szemináriumi lopási ügyként került be az újságokba!) kapcsán ezt jegyezte fel: „[…]  délben Soltészt 3 rendőr bekísérte, megmotoztak nála mindent, de semmit se találtak. Gyanúm nem volt alaptalan, mert barátját a curiai kapust is befogták tegnap! Soha se jó az oly szemtelen, feleselő szolga, ki mindenre képes, […]. Még jó, ha megszabadulunk tőle!”  Két nappal később visszatérve az ügyre: „… de örülünk mi házbeliek, ha ily rafinierozott, nagyszájú gazembertől megszabadulunk.”.- A Soltész-ügy a lapokba került, Szilágyi nyilatkozott…

Vádaskodása nem bizonyult megalapozottnak, a rendőrség Soltészt és néhány társát nem sokkal ezután szabadlábra helyezte. (A Hon / 1882.06- 156- p.) Ennyiben tehát helyre állhatott béke a Barátok tere 5. szám alatt, és a tanév elejére visszatérhetett a ház nyugalma.

Nem szóltunk a szolga állomás vonzerejét jelentő másik fontos juttatásról a ruhapénzről, amit Deim István kapus lábbeli segélye kapcsán egy ízben Szilágyi reklamált a rektortól: „[…] az egyetemi Könyvtár kapusai, éppen úgy, mint a többi egyetemi szolgák természetbeni ruha pénzben részesülnek. Ezen ruhát: sapka, attila, téli bunda és nadrágból állott, a mostani kapus Deim István a gazdászati hivataltól meg is kapta, de a lábbeli híjával.” (Ezért Szilágyi részére lábbelit, vagy 12 frt pénz kiadását kérte.)

A szolgák kötelmeit egy 1886-ban már szabályzat rögzítette.

Az új épületbe történő beköltözés, az azt követő folyamatos belső rendezkedés, pakolás kemény munka volt, ezt az igazgatók (változó sikerrel!) igyekeztek az egyetem vezetése számára is érzékelhetővé tenni, valamint (még kevesebb sikerrel!) kijárni, hogy ezért segélyen túl jutalom járhasson.

„ […] csak a könyvtári személyzetnek (tisztviselőknek úgy, mint szolgáknak) minden dicséreten felül álló s valóban páratlan buzgalma teszi megfoghatóvá, kik mindnyájan a magok megerőltetésével végezték és végzik e terhes munkát, még pedig minden segély nélkül.” (1875. 11. 02. / 257. sz.: HÁ levele a rectorhoz az átköltözés tban)  

A korszak utolsó szolga személyzetre vonatkozó táblázatát Szilágyi állította össze: „Szolgai személyzetre vonatkozó táblázat, 1895. 03. 06. Ekkor 5 rendes, egy kisegítő és egy fűtő-szolga dolgozott a házban. Ezek közül négynek 3, egynek 1 gyermeke, kettő pedig gyermektelen volt. Előző foglalkozására nézve akadt köztük cipész (2), kávés, fényképészettel foglalkozó(?!?), kovács, urasági szolga, mészáros. A hétből 3 napidíjas szolga volt.

Gyűjteményünkben, sajnos nem sok olyan felvételt találtunk, amelyen könyvtári szolga látható, de egy fotó (jóval későbbi időből!) mégis csak akadt. Rajta Juhos Elek könyvtári szolga látható, díszegyenruhában, amint egy hasonlóan díszbe öltözött ünneplő sereglet mögött feszít.

1895. március 6.-án készített táblázat a szolgaszemélyzetről.

Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár