Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.
Ma legendaként emlékszünk Semmelweis Ignácra, bátor és tántoríthatatlan, egyszerre tudásvággyal és igazságvággyal teli emberként. Akit nem véletlenül emlegetnek így: az anyák megmentője. A saját korában viszont egészen másképp látták. A többi magyar orvos, akivel együtt dolgozott a bécsi szülészeti klinikán, őrültnek hitte: hiszen nem érdekelték a császárváros örömei, csak a munkájának élt. Az osztrák orvosok elviselhetetlenül erőszakosnak tartották: kizárólag egy cél lebegett a szeme előtt, a rábízott anyák egészsége; és a szent ügy érdekében áthágott minden akadályt, megszegett minden szabályt.
Főnöke, a klinika vezetője számára pedig ő volt az élő, kellemetlen lelkiismeret: mert ha Semmelweis doktor elmélete igaz, és a szülészorvosok terjesztik a kórt, amelybe annyi szülő nő belehalt, akkor ők mind gyilkosok.
Dolgozott mellette egy szülésznő, aki meglátta benne azt, akit senki más: a szerelemre és megnyugvásra vágyó férfit. A film fókuszában az 1847-es év áll, amikor is rejtélyes járvány tizedeli a szülő nőket egy bécsi klinikán. Semmelweis Ignác doktor pedig minden hagyományos elmélettel szembe menve próbálja legyőzni a gyermekágyi lázat.
Időpont: 2025. április 9.,18:00 óra
Helyszín: Egyetem téri campus (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fszt., A/1 gyakorló, ruhatár melletti folyosó)
Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=Dlgcc2bhj2o
Főbb szerepekben: Vecsei H. Miklós, Nagy Katica, Gálffi László
A vetítés utáni beszélgetésben vendégeink: Koltai Lajos, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, Maruszki Balázs, a film forgatókönyvírója, Varga Benedek, az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár igazgatója. Az intézmény a film több jelenetének helyszínét is biztosította. Továbbá Prof. Dr. Ács Nándor szülész-nőgyógyász, a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója.
A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációt kérünk:
https://ajk.elte.hu/content/semmelweis-koltai-lajos-filmje-2023.e.1849
A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.
Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala
A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár főigazgatója, Karácsony Gyöngyi és vezetőtársai 2025. március 27-én látogattak el könyvtárunkba. A látogatás elsődleges célja raktáraink megtekintése, raktározási rendünk feltérképezése, valamint a dokumentumok megőrzésével kapcsolatos szakmai tapasztalatok megosztása volt. A debreceni könyvtárosok betekintést nyerhettek a könyvtárpalota különböző raktáraiba, megnézték tömör-, folyóirat- és könyvraktárainkat is. A kellemes hangulatú túra a Műemlékraktár bejárását követően a Tanácsteremben végződött, ahol rövid könyvbemutatót tartottak munkatársaink a résztvevőknek. Hálásan köszönjük debreceni kollégáinknak az érdeklődést és a gazdagító tapasztalatcserét.
Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat az Egyetemi Könyvtár és Levéltárba.
Bernáth Szilárd erőteljes bemutatkozó rendezése fiatalokat megszólító, társadalmilag érzékeny film Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs döbbenetesen hiteles alakításával.
A 21 éves Ádám magának való, juhpásztorként dolgozó borsodi fiú, aki szégyelli dadogását. Feszült, mégis meghitt hidegségben él egykor erőszakos, mára a vallásban menedéket lelt, megszelídült édesapjával. Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem ébred, hogy a rapzene segítségével – Larry művésznéven – dadogás nélkül kifejezheti magát, és szembe nézhet a tehetetlenségből fakadó frusztrációival. Dühtől fűtött szövegeire felfigyelnek a helyi fiatalok, majd a neten váratlan mértékű népszerűségre tesz szert. Egy országos tehetségkutató lehet számára a kitörési lehetőség, de amikor szemtől szemben áll az emberekkel, újra akadozik a beszéde. Nem tud élő koncertet adni, míg le nem küzdi belső korlátait, és míg nem sikerül ehhez előbb a kezébe venni saját élete irányítását.
Időpont: 2025. április 2.,18:00 óra
Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár (1053 Budapest, Ferenciek tere 6., aulából nyíló közösségi tér, földszint)
Szereplők: Thuróczy Szabolcs, Vilmányi Benett, Szandtner Anna, Orbán Levente, Onofer László, Előd Álmos, Csiki Gellért, Borbély Alexandra, Bandor Éva.
A vetítés utáni beszélgetésben vendégeink: Bernáth Szilárd forgatókönyvíró, rendező, Gaszner Veronika producer-gyártásvezető, valamint Barna Róza Emília és Patakfalvi-Czirják Ágnes, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszékének oktatói.
A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztráció az alábbi linken lehetséges:
https://www.ajk.elte.hu/content/larry-bernath-szilard-filmje-2022.e.1847
A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.
Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala
2025. márciusban és áprilisban a Wiley az alábbi webináriumokkal támogatja az egyetemek kutatóit az irodalomkutatásban és a publikálásban. Az angol nyelvű webináriumokat a Wiley szakemberei tartják.
How Generative AI Changes Information Discovery
Időpont: 2025. március 27. 15:00 CET
Előadó: Dr. Hong Zhou, Director of Intelligent Service Group and AI R&D, Atypon
TÉMA:
Kiknek ajánlott: Könyvtárosok, adminisztrátorok, kutatók, hallgatók
The Open Access Advantage: How Open Access Improves Your Impact
Időpont: 2025. április 10. 16:00 CEST
Előadó: Alexander Hutchison, PhD, Editor-in-Chief of the Journal of Cellular Physiology, Wiley
TÉMA:
A nyílt hozzáférés lehetővé teszi, hogy kutatásai szélesebb közönséghez jussanak el, mint az intézményi könyvtárhoz hozzáférők köre. A nyílt hozzáférésű publikálás nemcsak az Ön fő közönségének nagyobb részét éri el, hanem az oktatókat, a gyakorlati szakembereket, a politikai döntéshozókat és a médiát is. Minél többen olvassák a munkáját, annál nagyobb hatással van a tudomány fejlődésére és az emberiség jobbá tételére.
Kiknek ajánlott: Könyvtárosok, kutatók
Step by Step Guide to Writing a Literature Review
Időpont: 2025 április 24. 16:00 CEST
Előadó: David Peralta, Editor-in-Chief of ChemMedChem at Wiley-VCH Frankfurt/Rhein-Main
TÉMA:
A szakirodalmi áttekintés a választott témakörben megjelent tudományos publikációk szisztematikus feldolgozása. Áttekintést nyújt a jelenlegi ismeretekről, szintetizálva a rendelkezésre álló információkat. A webinárium végigvezet ennek az olykor ijesztő, de tudásigényes feladatnak az elvégzéséhez szükséges lépéseken.
Kiknek ajánlott: Kutatók, könyvtárosok
2025. május végéig az Oxford University Press próbahozzáférést ajánlott fel adatbázisaihoz, amelyek az ELTE helyi hálózatából vagy távolról VPN-en keresztül érhetők el az alábbi linken:
https://academic.oup.com/journals?login=true
A próbahozzáférés keretében megnyitott adatbázisok:
Az Oxford University Press a világ egyik vezető egyetemének tudományos kiadója. A teljes szövegű multidiszciplináris folyóirat-adatbázis nemcsak a bölcsészettudományok, hanem a társadalomtudományok, a jog, az orvostudomány és a természettudományok területén is kiemelkedő. Az adatbázisban több mint 370 tudományos folyóirat 1996 utáni évfolyamai érhetők el.
Átfogó, integrált hozzáférést biztosít a kiadó nemzetközi jogi szolgáltatásaihoz. Az Oxford Reports on International Law, a Max Planck Encyclopedias of International Law, az Oxford Scholarly Authorities on International Law, az Oxford Historical Treaties, az Encyclopedia of EU Law és az Oxford International Organizations olyan alapvető online források, amelyek gyorsabb kutatást és a hiteles tartalmakhoz való könnyű hozzáférést tesznek lehetővé.
Az adatbázis több mint 1500 Oxford Handbook mintegy 53 ezer tételből álló szócikkanyagát tartalmazza. A kötetek 18 tudományterületet fednek le, köztük a régészetet, a közgazdaságtant, a nyelvészetet, a filozófiát, a történelmet és más bölcsészettudományokat.
2025. március 26-ától a JSTOR interaktív kutatási eszköze elérhetővé válik az intézményi felhasználók számára is. Az eszköz mesterséges intelligencia és egyéb technológiák segítségével támogatja a kutatást, lehetővé téve a JSTOR-tartalmak mélyebb elemzését és új összefüggések felfedezését.
Az interaktív kutatási eszköz funkciói
Elérhetőség és használat
Az eszköz elérhető lesz a JSTOR kiválasztott folyóiratcikkeihez, könyvfejezeteihez és kutatási jelentésekhez. A hozzáféréshez a felhasználóknak személyes JSTOR-fiókkal kell bejelentkezniük.
Korlátozott megjelenése óta a JSTOR interaktív kutatási eszköze már több mint 68 000 kutatót támogatott a világ 162 országában. Az új funkciók célja, hogy a felhasználók hatékonyabban fedezhessék fel és elemezhessék a JSTOR-on elérhető tudományos tartalmakat.
További információ: JSTOR interaktív kutatási eszköz