Éjszaka az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár hagyományaihoz híven 2018. június 23-án ismét csatlakozik a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatához. Az idén meghirdetett „Ami összeköt: Család és Kultúra” tematikához kapcsolódóan érdekes ismeretterjesztő programokkal várjuk az érdeklődőket.

Programsorozatunkat 18.00 órától a Budapesti Monteverdi Kórus meglepetéskoncertjével nyitjuk meg, akik színes repertoárral várják vendégeinket. Könyvtári túráinkon látogatóink megismerkedhetnek műemléképületünk történetével, betekinthetnek műemlékraktárunkba, ahol könyvtárunkban őrzött régi állományunk néhány kiadványa kerül bemutatásra. Restaurátorunk vezetésével kötészeti műhelyünkbe és a sérült, károsodott kötetek fertőtlenítésének, tisztításának, a lapokon keletkezett sérülések kijavításának, a kötés elkészítésének, illetve a könyvveretek és fatáblák konzerválásának technikájába nyerhetnek bepillantást. Tárlatvezetéseinken és könyvbemutatónkon keresztül belelapozhatnak az elmúlt idők népeinek, népcsoportjainak „képeskönyveibe”. A gyermekeket Buzogány Dezső kalligráfiai foglalkozásaival várjuk. Az éjszakai barangolást 21.00 órakor kezdődő jazz koncertünkkel is színesítjük.

Részletes programjaink:

18:00-19:00 Budapesti Monteverdi Kórus koncertje (élőben követhető online is)

19:00-20.00 Könyvtártúra (élőben követhető online is)

20.00-20.30 A restaurátor-műhely bemutatása (élőben követhető online is)

19:30-20:00 Könyvtártúra (angol), Guided library tour (English)

20:00- 20:30 Könyvtártúra (német), Bibliotheksführung (Deutsch)

20.30-21:00 Könyvtártúra

21:00-21:30 Jazz koncert - Nagy Emma (ének), Dénes Ábel (nagybőgő), Sebestyén Patrik (trombita)

21:00- 21:30 A restaurátor-műhely bemutatása

21.30-22.00 Tárlatvezetés a kiállításon és egy meglepetéskönyv bemutatása

22.00-22:30 Könyvtártúra

22:30-23:00 A restaurátor-műhely bemutatása

23.00-23.30 Könyvtártúra

23.30-00.00 A restaurátor-műhely bemutatása
 

Folyamatos programok:

18:00-23:00 „Betű az ember” - Buzogány Dezső kalligráfiai foglalkozása kicsik és nagyok számára

18:00-00.00 „Család az ember” - kiállítás. A világ különböző népeinek, népcsoportjainak ábrázolásai metszeteken, könyvekben a tizenhatodiktól a tizenkilencedik századig.
 

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár programjai az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány és Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata támogatásával valósulnak meg.

 

Az esemény Facebook oldala

Az esemény plakátja