ELTE-s akadémikusok, akadémikus ELTE-sek – Eötvös Loránd

2025-ben ünnepli a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulóját. Tagjai közt egyetemünk számos kiváló diákja és oktatója megtalálható, akik nemcsak az akadémia, de intézményünk történetében is nyomot hagytak. Eötvös Loránd (1848–1919) fizikus, egyetemünk névadója 1873-tól volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Eötvös Loránd 1848. július 27-én született Budán. Középiskoláit 1857-től a pesti piaristáknál, illetve magántanulóként végezte. Egyetemi tanulmányait a jogi karon kezdte, majd 1867-ben beiratkozott a Heidelbergi Egyetemre, ahol Gustav Robert Kirchhoff, Hermann Ludwig von Helmholtz és Robert Wilhelm Bunsen természettudományi előadásait hallgatta. 1870-ben doktorált, majd 1871-ben magántanári képesítést nyert a budapesti tudományegyetemen. 1878-ban, Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után a kísérleti fizikai tanszék vezetőjének nevezték ki. 1891/92. tanévben az egyetem rektora, 1894 és 1895 között vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Életéről és munkásságáról halálának 100. évfordulóján az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár nagyszabású kiállítással emlékezett meg, amelynek nyomtatott katalógusa 2023-ban jelent meg.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár