Mozaikok az ELTE örökségéből – 2022. január
A hónap műtárgya: A zöld varangy
Zöld varangy maradványa Szurdokpüspöki (Mátra) középső miocén korú, azaz mintegy 13 millió éve lerakódott kovaföldrétegeiből. A kőzetlap magassága 9 cm.
A példány közel teljes csontváza egy békának, amely nagy valószínűséggel fosszilis képviselője a ma Közép- és Kelet-Európában, valamint a Balkán-félszigeten élő zöld varangynak (Bufo viridis Laurenti, 1768, más néven Bufotes viridis). A csontok túlnyomó része, beleértve a koponyáét is, a rendelkezésre álló kovaföld (más néven diatoma-föld vagy diatomit) lapon őrződött meg, és csak néhány esetében kell pusztán azok lenyomatára hagyatkozni. Feltehető, hogy a csontváz fiatal példányé.
A zöld varangy fosszilis maradványai a szurdokpüspöki kovafölddel geológiailag többé-kevésbé egykorú rétegekből előkerültek már Ausztriából, Németországból, Olaszországból, Romániából és Spanyolországból is. Ez utóbbi helyeken azonban csak izolált csontokat találtak (a gerincesek váza rendszerint szétesik a végleges betemetődés előtt). Ezért a szurdokpüspöki példány méltán tekinthető kivételes leletnek.
Kivételes megtartása a diatomit-rétegsor különleges lerakódási körülményeinek köszönhető. A középső miocén folyamán az akkor születő, és ma a Mátrát alkotó vulkánokhoz kapcsolódóan kovasavban gazdag oldatok jutottak a környező víztömegekbe, kedvező körülményeket teremtve a kovamoszatok (diatomák) számára, amelyek felhalmozódott vázából létrejött a kovaföld-rétegsor. Amint azt némelyik réteg finoman lemezes szerkezete és a gerinces állatok, leggyakrabban halak megőrződési módja jelzi, az egykori fenéken nem éltek aljzatlakó szervezetek, így dögevők sem. A környezet élettelenségének az oka minden bizonnyal a kovamoszatok tömeges elszaporodása volt, ami időnként megmérgezte a fenékvizeket.
Szente István, főmuzeológus
ELTE Tatai Geológus Kert