Fond- és állagjegyzék

A levéltár részletes és folyamatosan frissülő fond- és állagjegyzéke a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség UnivA elnevezésű közös adatbázisában érhető el, ahová a fondjegyzékben szereplő, kék színnel jelzett fondfőcsoportok nevére kattintva lehet eljutni.

Gyakran ismételt kérdések

Hol található és hogyan érhető el a levéltár?

A levéltár pontos címe: 1106 Budapest, Maglódi út 8.
Telefonszáma: +36 1 313-3296
E-mail: info@leveltar.elte.hu
Személyesen: A levéltár a 28, 37-es villamossal, illetve a 85E busszal érhető el. A Kocka utcai megállóban leszállva, az Olaj utcán kell végigmenni, egészen a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskoláig, majd ott balra fordulva a kis utca végén található a bejárat.
Autóval érkezőknek a levéltár előtt ingyenes parkolóhely vehető igénybe.

Kutatószolgálat

A levéltári iratanyag kutatására a kutatóteremben biztosítunk lehetőséget. Kutatást bármely természetes személy végezhet az erre vonatkozó kérelemben feltüntetett témakörben, aki kötelezi magát a Kutatási Szabályzat betartására, illetve olyan anyagot kíván tanulmányozni, amely nem esik valamilyen korlátozás alá. A kutatás módjáról a Kutatási Szabályzat, illetve a kutatószolgálatot ellátó munkatársak adnak részletes felvilágosítást.

A kutatóterem nyitvatartása: kedd – szerda – csütörtök 9.00 – 16.00.  

A kutatott levéltári dokumentumokról fotómásolat készíthető.

Ügyfélszolgálat

Tanulmányi jogviszony igazolás

Tanulmányi jogviszony igazolás kiállítására vonatkozó kérését

  • postán,
  • e-mailben,
  • vagy a levéltár nyitvatartási idejében személyesen is eljuttathatja hozzánk.

tanulmányi jogviszony igazolás illusztráció

Amennyiben meghatalmazásra van/lenne szüksége, a formanyomtatványt itt találja:

Könyvtári MOOC

Elérhetővé vált az Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ) ingyenes online könyvtári kurzusa, a Könyvtári MOOC (Massive Open Online Course), mely nemcsak könyvtárhasználók számára nyújt segítséget, hanem mindazoknak, akik tudatos információkeresővé, -fogyasztóvá és -felhasználóvá szeretnének válni.

A kurzus résztvevői a könyvtárhasználati ismereteken túl hasznos tanulási és olvasási technikákat sajátíthatnak el. Megtudhatják többek között, milyen tanulási típushoz tartoznak, milyen módszerekkel tudják a tananyagot a leghatékonyabban elsajátítani, és hogyan képesek az idejüket menedzselni. A céltudatos és praktikus időgazdálkodáshoz segítségként a modulból letölthető időterv, és a vizsgaidőszakra vagy a szakdolgozatírás idejére aktualizált napi teendőlista is a hallgatók rendelkezésére áll.

A kurzus bemutatja a gondolattérkép készítésének online változatát, mely azon túl, hogy támogatja a tananyag belső logikájának felismerését, és a tartalomstrukturálást, élményszerűvé is teszi a tanulás folyamatát.

A tanulmány- és szakdolgozatírók hasznos információkat kaphatnak az adatbázisok és a könyvtári keresőrendszerek használatáról, a hatékony internetes keresésről és a helyes hivatkozási típusokról, sőt egy hivatkozáskezelő alkalmazást is megismerhetnek. A magyar szerzői jogban való eligazodáshoz és az etikus információfelhasználáshoz pedig rövid áttekintést és útmutatót kínálunk az érdeklődőknek. A kurzus általános készségeket fejleszt, interaktív gyakorlófeladatokat, programokat és több témakört felölel, melyek modulonként külön-külön is elvégezhetők. Csatlakozz Te is a Könyvtári MOOC csapatához!

További kérdés, illetve kérés esetén a kurzus oktatói és faciltátorai, Egri Krisztina (egri.krisztina@tatk.elte.hu) és Sot Ferenc (sot.ferenc@barczi.elte.hu), készséggel állnak rendelkezésükre.

Indulás dátuma: 2020. október 12.

Jelentkezés módja:

  • https://mooc.elte.hu/register (új felhasználóknak, a JCX3A4 kód megadásával)
  • https://mooc.elte.hu/enroll/JCX3A4 (közvetlenül, azoknak ajánlott, akik már rendelkeznek felhasználói fiókkal a mooc.elte.hu oldalon)
  • https://mooc.elte.hu (Akik már regisztráltak a kurzusra, innen is be tudnak lépni az e-mail-cím helyett a regisztrációkor megadott felhasználónév megadásával. FONTOS: Javasoljuk, hogy a belépést követően adja meg az e-mail-címét (Fiók/Beállítások/+E-mail menüpont), hogy elfelejtett jelszó esetén emlékeztetőt kaphasson. Ha nem állít be a fiókjához e-mail-címet, kérjük, jegyezze meg a kurzushoz tartozó felhasználónevét és jelszavát, mert elfelejtett jelszó esetén nem lehetséges új jelszó küldése e-mail-cím hiányában.)
Illusztráció szerzője, forrása:
Tumisu képe a Pixabay -en. https://pixabay.com/hu/photos/online-term%C3%A9szetesen-k%C3%A9pz%C3%A9s-tan%C3%A1r-4702486/

Gratulálunk kitüntetetteinknek!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hagyományai szerint az Egyetem Szenátusa a tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén nyújtotta át a kitüntetéseket a kiváló munkát és kiemelkedő teljesítményt nyújtó oktatók, dolgozók és munkatársak számára. Az idei díjazottak között szerepelt az Egyetemi Könyvtári Szolgálat több, az egyetem és a könyvtárfejlesztés ügyéért elkötelezetten tevékenykedő munkatársa.

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főtanácsosa, Dr. Knapp Éva az Egyetem érdekében vállalt feladata kimagasló egyéni teljesítményéért Mária Terézia Emlékérem bronz fokozatában részesült. Trefort Ágoston Emléklappal tüntették ki a Pedagógiai és Pszichológiai Karon Rozniakowska-Wéber Elzbieta könyvtárost, a Tanító- és Óvóképző Karon pedig Réder Krisztina könyvtárost átlagon felüli teljesítményükért és kiemelkedő érdemeikért.

Kollégáinknak ezúton is szívből gratulálunk kitüntetésük alkalmából, további munkájukhoz sok sikert kívánunk!

 

Illusztráció szerzője, forrása:
Isaín Calderón képe a Pixabay -en. https://pixabay.com/hu/photos/pergamen-szerz%C5%91d%C3%A9s-pap%C3%ADr-dokumentum-2217669/